Köszöntő – Tisztelt látogató!

Maksa (románul Moacşa) községközpont Romániában, Kovászna megyében.

Fekvése

Sepsiszentgyörgytől 14 km-re keletre az Óriáspince-tető lábánál a Maksa-patakának a Besenyő-patakba való ömlésénél fekszik.

Története

1332-ben Moya néven említik először. A falutól délkeletre a Lencsekút nevű helyen neolit telep maradványait tárták fel. Belterületén 2.- 3. századi római telep nyomaira bukkantak. Református vártemploma 13. századi eredetű, a 15. század végén gótikus stílusban átépítették. 1893-ban lebontották és helyébe 1894 és 1900 között újat építették. Erőd jellegére már csak a középkori harangtorony emlékeztet, melynek szomszédságában az egykori várfal csekély nyomai látszanak. Az 1940-es földrengés a templomot súlyosan megrongálta. A toronyban egy 1531-ben készült harang található Soli Deo gloria felirattal. Rajta emberfejeket ábrázoló érmék vannak.

A régi templom falát a Szent László legendát ábrázoló falfreskó díszítette, erről Huszka József színes akvarell másolatot készített 1892-ben. Ez a Magyar Néprajzi Múzeumban található. Ugyancsak a régi templomot 1766-ban készült kazettás mennyezet díszítette, ezt a gyülekezet díjtalanul átadta a budapesti Iparművészeti Múzeumnak, ahol ma is látható.

1630 és 1739 között itt tartották Háromszék közgyűléseit. 1660-ban a Barcsai Ákos fejedelem ellen fellázadt székelyek itt határozták el jogaik védelmét. 1704-ben a falut császári seregek égették fel. 1910-ben 760 lakosából 759 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Háromszék vármegye Sepsi járásához tartozott. 1992-ben 937 lakosából 894 magyar, 26 cigány és 18 román volt.
Híres emberek [szerkesztés]

* Itt született Őse Péter (1599-?), professzor, író
* Itt született Jancsó Lajos (1858-1932), egyháztörténész, valláskönyv szerző
* Itt született Jancsó Sándor (1867-1943), református lelkész, kátéíró
* Itt született Cseke István, labdarúgó